Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

A 2008 előtti túrákon, elsősorban a résztvevőket fotóztam, ezért azok a képek nem igazán a jellemző tájat mutatják be. 2008-ban határoztam el, hogy a továbbiakban jobban koncentrálok a táj szépségére, legalábbis ami a fényképezést illeti. Amennyire időm engedi, igyekszem szöveges értékelésekkel is kiegészíteni az éppen teljesített túrát. Ezek nem annyira leírások lesznek, inkább észrevételek, megjegyzések, esetleg tanácsok túrázóknak. Természetesen némi interaktivitásra is van lehetősége az oldal látogatóinak, hiszen hozzá lehet szólni a témákhoz. (Ezt a lehetőséget 2014 májusában megszüntettem, mert a törvényi változások miatt kockázatos a hozzászólások engedélyezése) Ezen webes tárhely lehetőségei limitálva vannak, ebből adódóan teljes igényességgel nem készülhet az oldal, illetve a fotók száma is és minősége korlátozott. 

 

A nyitóoldal korábbi tartalma:

 

2009 tavasz:

 

A legfanatikusabb túrázókat nem riasztotta el a tél, a kedvezőtlen időjárás. Mivel én inkább azon finnyásabb természetjárók hadát erősítem, akik nem szeretnek összefagyni, ezért számomra/számunkra mostanában kezdődik majd a túraszezon.

 

Itt van mindjárt a nagy klasszikus ,,évadnyitó", a Bakony 25. Ezt a rendezvényt rengetegen látogatják. Látszik, hogy sok – ősszel szegre akasztott – bakancs ekkor szabadul ki a bakonyi ösvényekre, és elemi erővel tapossa az amúgy unalomig ismert útvonalat.

 

Magam, szakítva a hagyományokkal, már nem veszek részt ezen a túrán. Úgy látom, hogy a szervezők elkényelmesedtek az évek során. Éppen a ,,szezonnyitó" jelleg miatt annyian vesznek részt a Bakony 25-ön, hogy úgy érezhetik, nincs szükség igényes szolgáltatásokra, változatosságra. Szerintem ez hiba a rendezők részéről. Ami a legfontosabb lenne, hogy változtatni kellene végre az útvonalon. Imádom a Bakonyt, ezt ismerőseim tudják rólam. De már unom a jelenlegi nyomvonalat. Különösen annak tudatában, hogy lenne bőven más lehetőség is. Igaz, az némi valós szervezőmunkát igényelne. Arról már ne is beszéljünk, hogy bőven elférne a nevezési díjban egy zsíros deszka is, valamelyik ellenőrző ponton.

 

Van egy másik gond is ezzel a túrával. Olyan elképesztő számú a nevező, hogy gyakorlatilag az egész 25 km, egy végeláthatatlan ember karaván. Még csak nyomokban sem lelhető fel a természet intimitása, az a fajta kellemes magány, amit csak túrázó élhet át az erdőben. Nyilván egy teljesítménytúrán ennek vannak korlátai. De tény, hogy a Bakony 25 ilyen szempontból túltesz minden általam ismert ilyen jellegű rendezvényen. Fóbiás leszek a sok ember láttán, mint egy plázában.

 

Ezen okokból kifolyólag, idén már nem veszek részt a ,,szezonyitón". Kis csapatom, és jómagam, feltehetőleg az április 4.-i Thury György 30-as túrán kezdünk, a Kis-Balaton és az Őrség között. (Időközben ez megtörtént.)

 

Minden túratársnak, akik alig várták már a viszonylag szebb időket, hogy végre a szabadba kerülhessenek, jó kirándulásokat, szép tájakat, és kellemes fáradtságot kívánok!