Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Tapasztalatok a svájci bicskákról:

 

Noha manapság (1989 óta) sokkal egyszerűbb és olcsóbb beszerezni egy jóféle svájci zsebkést, mint korábban, nekem mégis 36 évet kellett rá várnom. Kb. ennyi idős lehettem, amikor kaptam egy Wenger Hivatalos Svájci Katonai Zsebkést. Ilyesmit akkor már régóta lehetett kapni a házunktól 200m-re működő plázában, nekem mégis Svájcból hozta a családom. Persze a plázás is svájci, csak azért az valahogy ,,fílingesebb", ha egy svájci vadászboltból származik. Lehet, hogy bicska sznob vagyok?

Annyira nagy becsben tartottam és tartom ma is, hogy gyakorlatilag nem mozdulok ki vele a lakásból, mert félek, hogy elhagyom. E tárgy eszmei értéke - ami emlék jellegéből, származási körülményeiből, és az általa képviselt ,,svájci értékrend" mély tiszteletéből adódik - akkora, hogy megbocsáthatatlan lenne az elvesztése. Ez van, ha egy tárgy több lesz puszta használati eszköznél. Uralkodik rajtunk értékével, becsességével.

Helyzetemet megkönnyítette, hogy ezután pár hónappal kaptam még egyet, egy partner cég repi ajándékaként. Ez - noha rá van gravírozva az ajándékozó cég neve - egy teljesen szabványos Victronix Tinker. A cég természetesen svájci, így stilszerűnek tekinthető a kiválasztott termék. Mivel ehhez nem kötnek szentimentális viszonyulások, ezért ezt a példényt a kulcstartómon hordom, és már számtalan feladatra alkalmaztam a hétköznapokban.

Lássuk őket részletesebben:

 

Victronix Tinker:

 

 

Kép

 

  

Kép

  

Kép

 

 Közepes méretű bicska. Nem túl szerény, de nem is irreálisan vagy komolytalanul sok funkcióval. Az eszközökkel nincs semmi gond, csak kettő - talán képzelt - problémát látok benne. A bakelit keménységű műanyag nyélborítást nem érzem elég tartósnak, illetve, mintha ebben nem lenne olyan masszív az eszközök stabilitása. Talán, ha géppel bemérnénk, nem mutatna semmi különbséget az acél markolatos Wengerhez képest, érzésre mégis gyengébbnek tűnik.

Az eszközök fém anyaga, polírozott, rozsdamentes acél. Szemmel láthatóan igen jó minőségű acél. Ezt azért mondom, mert sok más bicskán jól láthatóak az alapanyag hibái. Itt ilyesmiről szó sincs. Ez mindkét terméknél egyforma tulajdonság. A pengék nem olyan élesek, mint egy szike, de erre bicskák esetén nincs is szükség. Az a fajta finom élezés, ami e két zsebkést jellemzi, nos bőven megfelel a célnak.

 

    Funkciólista:

  • nagy késpenge 
  • kis késpenge
  • Philips csavarhúzó
  • konzervnyitó
  • kis csavarhúzó (Philips csavarokhoz is )
  • sör és üvegnyitó
  • csavarhúzó
  • vezetékcsupaszító
  • szúró-fúró ár, bőrlyukasztó ár
  • bicskagyűrű
  • szemöldök ill. kullancs és más célokra is csipesz
  • fogvájó

 

A pengék jól teljesítettek a gyakorlatban, bár tény, hogy csak rendeltetésszerűen használtam őket.

A csavarhúzók is kiválóan használhatóak, csak ne legyen mélyen a csavar, mert a markolat olyan közel van a csavar horonyhoz, hogy megoldhatatlanná válik a feladat.

A csipesszel is ki lehet szedni a bőrbe fúrodott szálkát. De, ha mélyebbre fúródik, akkor elkerülhetetlen a tű használata, ami persze nincs a szettben. Bár nem is várhatjuk el, hogy minden műtétre legyen benne megfelelő eszköz.

A sörnyitóval nincs gond. A konzervnyitásra ellenben vannak már kényelmesebb eszközök. Női kézbe nehézkesen működik e funkció.

Vezetéket még nem csupaszítottam vele, és bőrt sem lyukasztottam, de könnyen elképzelhető, hogy ezekkel sem lenne gond.

Bármennyi funkciót is behelyezhetünk egy zsebkésbe, akkor is legfontosabb a vágás marad. Ezzel pedig kiválóan boldogul, mind a Wenger, mind a Victronix Tinker.

 

A csomagolás visszafogot, letisztult: 

 

Kép

 

A kelleténél - számomra - kicsit rövidebb:

 

 

Kép

 

Kép

 

A kiszedhető eszközök:

 

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 Wenger Hivatalos Svájci Katonai Zsebkés:

 

 Ezt a bicskát a kevesebb funkció, bár a leghasznosabbak és legszükségesebbek jellemzik. A mérete jobb, mert kb. fél centivel hosszabb a Tinkernél.

 

 

Kép

 

 

Kép

 

 

    Funkciólista:

  • késpenge
  • szúró-fúró ár, bőrlyukasztó ár
  • konzervnyitó
  • kis csavarhúzó (Philips csavarokhoz is)
  • sör és üvegnyitó
  • csavarhúzó
  • kábelcsupaszító

 

Itt a doboz nem olyan elegáns, inkább vásári jellegű a termék ráhelyezett fotója miatt:

 

Kép

 

A csomagolás hátoldala is zsúfolt a kereskedelmi feliratoktól. Igaz, ezek nem lennének rajta, ha ezt is repi ajándékként kapom. Jól olvasható, hogy mennyibe került a helyi valutában:

 

 

Kép

 

Jobban kézreáll, mint a Tinker, de azért nem egy taktikai egykezes:

 

 

Kép

 

 

 

 

 

 Ha a jövőben lesz még valami érdemleges tapasztalatom velük kapcsolatban, akkor kibővítem ezt a leírást.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.