Maurus Borászat - Mór
Rejtelem...
A vak szerencse a móri, Maurus Borászatba vezetett minket. Fortuna kegyes volt, így nem bántuk meg, hogy bekötött szemmel adott iránymutatását nekünk.
Az igazsághoz tartozik, hogy amennyi információt össze lehetett szedni a netről a Maurus vonatkozásában, azt azért összeszedtem, átolvastam. Ez alapján - bár nem régi alapítású borászatról van szó - szimpatikusnak tűnt a hely.
Maga a pince a XVIII. század végén épült, és eredetileg Lamberg pinceként ismert. Hányattatott sorsa megviselte az épületet, amelyet az új tulajdonos - Kamocsay Ákos - folyamatosan renovál. Ennek sebessége nyilván anyagi kérdés. A helyzetet bonyolítja, hogy az objektum műemlék védelem alatt áll, ami tudjuk mit jelent. Ugyanakkor Ákos ezzel tisztában volt, és tudatosan vállalta az ezzel járó terheket, mert fantáziát látott a vételkor még rosszabb állapotban lévő házban, annak néhol látszó, néhol rejtett - de előcsalogatható - értékeiben.
A pince a Hársfa utcában van. Maga az utca meglehetősen szűk, egymással szemben esélytelen a gépkocsi közlekedés. Ez is arra utal, hogy már régen is inkább a pincékhez vezető dűlő út lehetett. Az utca bal oldalán lakóházak a jobbon pincék és a rájuk épült feldolgozó épületek sorakoznak, szorosan egymás mellett. A hársfa név akkor nyer igazán jelentést, amikor az épület mellett leparkolunk.
Egy rövid telefon és Ákos már ott is van, fogad minket. Rögtön megtudjuk, hogy a pince előtt tornyosuló hársfa több száz éves, és szintén védett. Ennek erőfeszítéseit arról lehet markánsan észrevenni, hogy a fa törzse félig betonnal van kiöntve, és irdatlan acél abroncsok fogják össze a rideg betont az élő fával. Így volt elkerülhető, hogy a sokat látott és még mindig zöldellő hárs elpusztuljon.
Elsőként körbejártuk az épületet. A másik oldalon már javában folyik a szőlő feldolgozása, szemezés, darálás. A terület emelkedik, és a domboldal szőlő tőkéi elvesznek égben. Végül erről az oldalról megyünk le a pincébe. Közben a lelkes tulajdonos a - különböző helységeken áthaladva - magyarázza vízióit, hogy miként fog ez festeni, ha egyszer majd elkészül minden.
Maga a pince terméskővel van kirakva. Ezt csak az utólag - a bor érlelő pinceszakaszból - leválasztott előtérben lehet látni, mert egyébként föld tapasztás borítja, no meg persze penész, ahogy illik. Ebben a hangulatos előtérben is lehet kóstoltatni, de a szakmai munka egy része is itt folyik.
A kóstolást a tartályban még érő, formálódó borokkal kezdjük. Gondolom, ennek az lehet a célja - persze a feelingen kívül -, hogy legyen egy viszonyítási alapunk. Hisz a kóstoltatás során - értelemszerűen - a legjobb, vagy inkább mondjuk úgy, hogy a legérettebb, legsikerültebb marad a végére. Furcsa is lenne másként, össze-vissza csapongani.
A különféle borokat szándékosan nem minősítem ebben az írásban. Egyrészt nem értek hozzá, másrészt ezt meghagyom mindenki saját ízlésének.
Kb. 5 /már nem emlékszem pontosan :) / tartályos bor után visszatérünk a felszínre, kihasználva a szeptemberi 25 fokot és szikrázó napsütést. A szőlőtőkék és a pince között kialakított - rendkívül hangulatos - kiülőben folytatjuk a kóstolást, egyre izgalmasabb nedűkkel.
Közben megtudjuk, hogy a Maurus, Mór, mint elnevezés/családnév régies írása. A bor címkéjén lévő oroszlán pedig nem kétfejű, hanem két oroszlán, csak a korai ábrázolásokban így volt szokás ezt megjeleníteni.
Miért lett Maurus és miért nem Kamocsay Pince, ez a kérdés adná magát, de nem tettük fel. Csak tippelem, hogy Ákos nem akarta, hogy az ismert borász édesapját sejtsék a pincészet mögött. Sokat tanult mellette, de ez már az ő gyermeke, az ő nevelése, az ő felelőssége, kudarca, vagy sikere. De hangsúlyozom, ez csak spekuláció részemről.
Az asztalra kerül borkorcsolya. Olívabogyó, vastaghúsú, tartalmas. Füstölt sajt, és kifli karikák. Fogyasztjuk buzgón két palack között. Talán csak beképzeltem, de mintha a sajt után az egyik bor egészen finom diós ízt kombinált volna a számba...
A látvány önmagáért beszél, bár a kép nem tudja maradéktalanul visszaadni. Csend, nyugalom, harmónia. Ott ülünk a langyos időben, egy idilli környezetben, hallgatjuk Ákost a borokról, a munkáról, a kemény munka tisztességéről, a tervekről, az életről. Én hozzáértést szimulálva, lassú köröket formálok kezemben a pohárral, hogy felszabaduljanak az illatok. Így szimatolgatom a borokat, majd óvatosan kortyolgatok, szinte cseppenként kiélvezve az adott bor minden titkát.
Ahogy már jeleztem, Ákos lelkes, elhivatott, s bár nem értek hozzá - mégis érzem - érti is a dolgát. Érti a szőlőt, érti a bort. Teszünk fel kérdéseket, de nem tudjuk zavarba hozni, illetve nem érzékelteti velünk, hogy laikusok vagyunk ezen a téren. Szeme se rezdül a legfurább felvetésünkre sem. Türelemmel bólogat, válaszol, magyaráz. Mi több, mind ezt úgy teszi, hogy leköt minket. Érdekes sztorik, adalékok, infók. Bor szempontból megismerjük a Maurus Pincén kívül az utcát, a régiót, és némi nemzetközi kitekintést is kapunk. Keretbe foglaljuk a dolgot egy királylányka és egy chardonnay között. Na de milyen chardonnay? Rejtelem. Szó szerint, ugyanis ez a neve. Egy versből jött az ihlet az elnevezésre. Az akkor induló borászat egyik első bora. Optimális körülmények és szakértelem találkozása, de akkor is, milyen lesz? Rejtelem.
Azóta tudjuk a választ. Egy bor különleges alkalomra. Egy alkalomra, mely valami okból értékes számunkra, ahol megadjuk mindennek a módját, és a Rejtelemmel feltesszük erre a koronát. Ó-arany szín, olajos nyomot hagyó, lassú pörgés a pohárban, elképesztő komplex illatok, hogy szinte belezuhanok a finom üveg kehelybe, majd a kóstolás, többrétegű zamatvilággal, ahol visszatér gyermekkorunk minden kedvelt, de elveszett - korábban megfogalmazhatatlannak hitt - íze, emléke. Bólintok magamban, igen ez az. Megfogalmazni továbbra se tudom, de már ismerem a helyet, ahol kereshetem.
Az idő ilyenkor szellő léptekkel jár. Korábban aggódtam mit lehet csinálni 12 borral 1,5-2 órán keresztül. Nos, elröppent három óra, de mintha csak most érkeztünk volna. Még mindig ott ülnénk, ha a józan ész, az este ránk telepedése, Ákos következő programja nem ráz minket vissza a valóságba. Még néhány közös fotó, hogy ne csak emlékeinkben éljen az élmény.
Nehezen mozdulunk, húzzuk az időt, mint gyermek a játékboltban. Ákos gondol egyet, nézzük meg a kilátást a domb tetejéről. Kiváló ötlet és jó az időzítés. A panoráma valóban varázslatos. A sötétbe süppedő kisváros néz vissza ránk a templomtorony mellett alábukó rézvörös napisten elhaló fényénél. Utolsó sugarai maszatosan folynak szét a Bakony felett. Közben egy macska kúszik fel fürgén a szomszédos pince tetejére, mintha még ő is meg akarná nézni e pompás látványt.
Még néhány szem édes, zamatos szőlőszem a tőkék mellett visszaballagva pincéhez, aztán kézfogás Ákossal, és lassan megindulunk haza. Nem egyből, mert az élmény nem enged rohanni minket. Még beszélgetünk a kocsi mellett - melyet szegény nővérem vezet, önként vállalva a józan, nem kóstoló áldozat szerepét.
Azt kell, hogy mondjam, ez a program meghatározó lett életemben. Ahogy Balázs barátom fogalmazta meg másnap, miután elküldtem neki a kóstolón készült fotókat: kellemes bizsergéssel nézem a képeket. Félreértés ne essék, nem a bor mámora miatt!
Talán ez elég tömör kijelentés, mégis mi, akik átéltük ezt, tudjuk, hogy ez a mondat milyen összetett dolgot takar.
Azt nem tudom, hogy teremtették-e a világot, vagy csak úgy lett a semmiből. Egyet viszont bátran mondhatok egy ilyen napot követően, még akkor is, ha az összes többi keservesen alakul.
Köszönöm!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Azóta kaptam egy üveg Rejtelmet, de még nem volt szívem megbontani. :)
?
(István, 2012.01.23 13:41)