Szarvaskő vára, Döbrönte
A képek önmagukért beszélnek, bár nyilván nem tudják vissza adni sem a valós színeket, sem a tér mélységeit.
Veszprém megye nyugati szélén Pápától délkeleti irányban, az Észak-Bakony lankás dombvidékén, a Bittva-patak völgyében Gannával határosan, Pápakovácsitól és Tapolcafőtől mintegy 6 km-re települt az alig 280 lakosú kis falu.
Döbrönte neve a szláv DOBRETE személynévből származik, melyet 1330-ban említ egy oklevél DEBRENTHE néven. A névforma alapján XI. századi település lehetett. Egy határjárás során 1240-ben említik, mint falut, de a régészeti leletek az bizonyítják, hogy a település már a római korban is lakott volt.
Az első történeti feljegyzés az 1300-as évek elejétől való. A vidék, mint az Öreg-Bakony majdnem teljes területe a Csák nemzetségé volt és az ugodi vár uradalmához tartozott. Az ugodi Csákok utolsó férfitagja – a szerzetessé lett Móricz – az 1320 előtti években sorra eladja birtokait, már amit Károly Róbert király, a család és Csák Máté ellenséges magatartása miatt meghagyott nekik. Döbrönte vidékét Tördemici Fehér Pál vette meg, de tovább adta a Szalók nemzetségből való Nempi Hym fiainak.
Az ősükről Himfynek nevezett család előkelő helyet foglalt el Veszprém megyében. A IX. század végén, Dunántúl megszállása után a későbbi Veszprém megye Szalókapjának Ősbőnek szállásterülete lett, így emlékezik róla Anonymus. A honfoglaló nemzetséget azonban nagyon hamar, már a X. században visszaszorította a fejedelmi nemzetség, és Veszprém környékével együtt az Árpádok kezére került. A Szalókok leszorultak a Balaton mellé és nyugatra, a Bakony és a Marcal közötti síkságra, illetve egyes csoportok szerteszóródtak az akkor Magyarország minden részére. A XIII.-XIV. században a Balaton-parti Német Niveg-Neveg völgy, Tagyon, Szentantalfa, Szentjakabfa, Csicsó és Mencshely vidéke, a nyugati Szalók-földje és a Balaton keleti végénél Sóly, Litér vidéke volt a kiterjedt Szalók nemzetség kezében, de mindezekből a birtokokból részesek voltak a Tisza-vidéki és az Eger környéki Szalókok is. A Szalók-nemből származó családok nem viseltek semmiféle magasabb tisztséget, legalábbis nem tudunk róla. Egykori hatalmukat csupán a Himfyek közelítik meg.
Felemelkedésük az Anjouk idejében kezdődött. Nemfi Hym fiai nagybirtokot kaptak Temes és Krassó megyében, majd ők vették meg Csák Mórictól Döbrönte környékét.
A Hym-fiak közül László, Károly Róbert bakonyi ispánja Hölgykő és Csesznek várak királyi várnagya. Testvérének, Pálnak fia, Benedek alapozta meg azután véglegesen a család tekintélyét. Feltehetően kora ifjúságától a királyi udvarban nevelkedett és hamar feltűnt kiváló katonai érzékével. Nagy Lajos király trónra lépésétől kezdve a legnehezebb – és egyben kitüntető – katonai feladatokkal látta el és bőséges birokadományokkal jutalmazta. Ekkor kapta a királytól a Döbrönte melletti Jákótelket.
Az 1760-as években a Devecser melletti középkori Meggyes faluból származó Meggyesi nemesi előnevű Somogyi család lett a környék legnagyobb földesura.. Somogyi Miklós 1761-ben kezdte meg a német zsellérek betelepítését. Azonban nem a régi falu helyén /a mai Ódöbröntén/ osztotta ki a házhelyeket, hanem a mai falu helyén. 1785-ben 261 személyt írtak itt össze, amivel ebben a korban népes helynek számított annak ellenére, hogy még 1828-ban is pusztának nevezték. A lakóházak száma 142 volt (ma az üdülőtelep ingatlanaival együtt is csak 141 lakóingatlan van), hozzátartozott Ilkapuszta. A lakosság római katolikus vallású, nyelve német volt.
Lélekszáma 1941-ig emelkedett, ekkor érte el a maximumot: 549 lakosából 64 magyar, 485 német anyanyelvű. A kitelepítés során 390 személynek kellett elhagynia az országot, így a falu lakossága jelentősen megfogyatkozott.
A II. világháború után Németországba Drezda és Karlsruhe környékére 390 személyt telepítettek ki, akiknek minden vagyonát elkobozták, így a falu lakossága jelentősen megfogyatkozott. Helyükre az ország több településéről érkeztek új lakosok.
(Forrás: Döbrönte hivatalos honlapja.)
Szarvaskő - Ferenc Tamás grafikája - rekonstrukciós elképzelés