Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TBT 4.0 - Túlélős és Bushcraft találkozó

2016.10.08

img_20161007_122501.jpg

 

Ismét sikerült részt vennem az aktuális TBT (Túlélé és Bushcraft Tábor) rendezvényen, az északi határszakaszunkon elhelyezkedő Neszmélyen. Bár a teljes négy napot továbbra sem tudtam vállalni, de az eddig szokásos néhány óra helyett, most összejött 28 óra! wink

Csütörtökön délben értem oda, pontosan a hivatalos kapunyitásra. Jellemző a résztvevők lelkesedésére, hogy bár esett az eső, ekkor már csak a tizenötödik kocsiként tudtam beállni a parkolóba. (Ez a szám másnapra megduplázódott) Többen elmondták, hogy bár tudták, hogy a tábor csak 12:00-kor nyit, reggel elindultak, mert nem tudtak tovább várni. Úgy voltak vele, hogy inkább a kapuban állnak, mint otthon. Szerencsére a szervezők is korán érkeztek, így a felfokozott várakozásban égő résztvevők akadálytalanul be tudtak költözni már a délelőtti órákban.

Szóval, mire oda értem, a TBT egyik alaptagja, Laci, már javában grillezett az eresz alatt. Hajába szokás szerint bele volt trimmelve a TBT felirat. Igazi hardcore résztvevő. Aztán jöttek sorban szembe velem az ismerős arcok, üdvözöltük egymást. Előkerült Soma is a szokásos széles mosolyával reményét fejezte ki, hogy most már hosszabb időt töltök velük. Mire végigballagtam a volt határőr laktanya legénységi szállásokhoz vezető folyosóján, már kezemben volt számtalan baráti kézfogás, a gyomromban meg egy szabadkai – némi alkoholt is tartalmazó – gyógyfőzet. Mindig ilyen kellemes fogadtatás ér itt, de újra és újra meghatódok rajta. Pontosan nem tudom, mi lehet ennek a helynek, ennek a társaságnak a titka. Talán a közös érdeklődés, a közös ügy? Nem tudom, de megfejtem előbb-utóbb.

Évről-évre többen jönnek. No, nem exponenciálisan nő a létszám, az nem is lenne jó. De mindig vannak új arcok a régiek mellett, akikből aztán régiek lesznek, hisz visszajárnak majd. Örömteli volt látni, hogy egyre nagyobb számban érkeznek családok. Korábban a szervezők aggódtak a gyerekek jelenléte miatt. De az idő azt igazolta, hogy a szülői felügyelet, a társaság közös óvása, figyelme, és nem utolsó sorban a gyerekek józan esze elegendő védelem, és nem kell a fiatal generációtól félni, őket félteni. Sőt, nekem kifejezetten boldogság volt látni, hogy mennyire érdeklődőek, lelkesek. Mennyire nem zavarják őket a viszonylag nomád körülmények. Élvezik az előadásokat, a természetben zajló programokat. Játékosak, ahogy egy gyereknek kell, de rendkívül nyitottak és mindemellett tisztelet tudóak. Velem is beszélgettek csak úgy spontán, mert éppen mellém keveredtek. Kérdeztek, válaszoltam. Odafigyelnek. Tehát fantasztikusak! Engem legalábbis nagyon feldobott a jelenlétük, és főleg az, ahogy hozzáálltak a dolgokhoz. El is határoztam, hogy legközelebb én is családostul jövök.

A szervezők mindig kitesznek magukért, ami a programokat illeti. Ez azért sem egyszerű feladat, mert a tábor finoman szólva nonprofit jellegű.  Most 3500Ft volt a teljes négy nap, ami azért lássuk be, elég vicces összeg négy nap szállásért és a programokért. A programok pedig színvonalasak, és piaci alapon elég borsos árúak lennének. Csak abban a rövid időben, míg én ott voltam, kaptunk ízelítőt például a combat medic fogalmáról. Ez tulajdonképpen elsősegélynyújtás, csak éppen nem optimális körülmények között. Alapvetően harctéri, pontosabban konfliktus helyzeti elsősegélyről van szó. De, ha jobban belegondolunk, akkor könnyen belátható, hogy a civil életben is alapvetően ilyen, úgynevezett nem optimális helyzetekben kellene segíteni másokon. A lényeg, hogy nem elegendő elméletben ismerni, hogy miként kell újraéleszteni, sebeket, sérüléseket ellátni. Pszichésen is fel kell készülni ezekre a helyzetekre, hiszen az esetek többségében erős stressz helyzetben kellene gyorsan cselekednünk. Valljuk meg, a jogosítványhoz szükséges eü vizsga tételeit még nyugodtan elgondolkodva is nehéz előhozni az emlékezetünkből, nem hogy akkor, mikor egy vérző, jajgató sérültet kellene kihúzni az égő autóból és segíteni rajta, míg megérkeznek a mentők. Az előadó magabiztos tudása, határozottsága, gyakorlati bemutatói meggyőzőek voltak. Természetesen ezek az oktatások csak figyelem felhívóak, gondolat ébresztőek. Valós képzésről mindenkinek magának kell gondoskodnia. De a cél éppen az, hogy el legyen ültetve a mag, a gondolat a résztvevők fejében. Tudatosítva legyen, hogy önmagunk képzése mennyire fontos, mennyire elkerülhetetlen, ha felelősen gondolkozunk a jövőről, környezetünkről, családunkról.

Láthattak az érdeklődők csomózási technikákat, ami a magaslatokról, házról, fáról, szikláról való ereszkedéseknél lehetnek érdekesek. Természetesen volt gyakorlati bemutató, ki lehetett próbálni mindent, szakértői felügyelet mellett.

Volt direkt és klasszikus bushcraft oktatás is. A hazai bozótmíves társadalom egyik kiemelkedő alakja, Tanki is bemutatott néhány – az erdei túlélésben nélkülözhetetlen – hasznos technikát. Mindezt látványos bemutató keretében, mely nagy érdeklődést váltott ki.

Voltak előadások, amikre vendégoktatók érkeztek, és voltak olyanok, amiket a tábor résztvevői tartottak. Örvendetes, hogy járnak a táborba olyanok, akik egyéni tudásukkal képesek és hajlandóak gazdagítani a többi résztvevő tudását, ismereteit. Nagyon fontos az is, hogy mindezt ingyenesen teszik a kiképzők, oktatók, előadók. A TBT az önzetlenségre épül. Természetesen ebben az ingyenességben a tábor szervezőinek sok munkája, energiája benne van.

Jellemző és kiváló példa a TBT hasznosságára, hogy egyik résztvevő barátom egy korábbi képzés hatására rádióamatőr lett, illetve eszközöket készít. Sőt, most más témakörben ő maga is tartott előadást. Ő kiválóan felismerte, hogy a cél a tudásvágy felébresztése, az önképzésre való rávezetés.

Megható pillanatokra is sor került rövid ottlétem alatt. A Duna árterében lévő erdős hordalék padon, mely vízállástól függően olykor sziget, olykor és általában félsziget, az oda tervezett program mellett két eseményre is sor került, mely inkább a szívet, az érzelmeket dolgoztatta meg. Az egyik egy születésnapi köszöntés volt, farönkön tálalt, és egyedi módon szervírozott bushcraft tortával. A másik egy szomorúbb dolog. Megemlékeztünk a TBT egy tragikusan fiatalon elhunyt korábbi résztvevőjéről. Ő emléktáblát kapott, ami ezen a sziget/félszigetféleségen, a TBT egyik állandó program helyszínén kerül majd rögzítésre. Mindezt tetézte egy jelképes, búcsúztató, Dunába lőtt nyílvessző. Ez utóbbit Soma produkálta, ahol ismét megmutatkozott, hogy az igazi harcos nem agresszív, csak képes küzdeni az elveiért, és a szíve legalább akkora, mint az ereje.

Azt hiszem, ezen írás végére rá is jöttem, hogy mitől jó a TBT. Miért várják annyira a résztvevők ezt a félévente megrendezésre kerülő eseményt. Miért van az, hogy a kapuk hivatalos nyitásakor már csak sokadikként tudok érkezni.  Miért van az, hogy a folyamatosan csatlakozó új és újabb arcok ellenére olyan ez, mint egy család, mint egy vérségi törzs. A válasz nem is olyan bonyolult, mint ahogy az elején gondoltam. Az egyenlet megoldása, a titok, a válasz a saját kérdésemre, a TBT sikerére, mozgató erejére egyszerű. Nem a tudás, nem a képzések, hanem a szív és a lélek.