Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nádasdladány, Nádasdy-kastély

2009.01.30

 

 

Kép

 

 

Nádasdladány, Nádasdy-kastély

(A leírás a Wikipediából származik)

 

Nádasdladány szívében foglal helyet a Nádasdyak ősi lakhelye a Nádasdy-kastély.

A kastélyt és a hozzá tartozó 24 hektárnyi területű csodálatos parkot még a 18. században építtette a Nádasdy család.

Az épület és a hozzá tartozó park a Sárrét mocsaras, lápos vidékének szélén lévő sík területére épült, ahol szép időben a távoli hegyek kéklő kontúrja fogadja a látogatókat.

A 18. században épült kastélyt 1873-ban alakították át romantikus stílusban, és az épülethez még tornyot és egy kétszintes szárnyrészt is hozzáépítettek. A kastély főbejárati homlokzatán a Nádasdy család festett címere található.

Az épületeggyüttes különleges értékei közé tartozik az Ősök csarnoka, ahol a család tagjainak arcképeit helyezték el, és a könyvtárszoba.

A Nádasdy-kastély 1993 óta védett műemlék.

 

A 24 hektáron elterülő parkot még az 1860-as években alakította ki a Nádasdy család, Kálmán Jánosnak, a család kertészének közreműködésével.

A park – a kor divatja szerint megépített tájképi kert, a kert közepén kis tóval, a tó közepére épített fahídon át megközelíthető kis szigettel, s a vele szembe épített mesterséges vízeséssel.

Az építés óta eltelt idő sok megpróbáltatásának kitett park növényzetéből azóta sok elpusztult, többek között a kertben lévő nyári szalon, üvegház, játszóház is, és a tó is kiszáradt, ami a köréje telepített nedvességkedvelő növényzet pusztulását vonta maga után. A sok viszontagságot átvészelt megmaradt növényzet – mely között több száz éves famatuzsálemek is találhatók – azonban máig csodálatos látványt és élményt nyújt.

Fafajai között megtalálható a bükk (Fagus sylvatica), éger (Alnus), juhar (Acer), magas kőris (Fraxinus excelsior), platán (Platanus), lepényfa (Gleditsia tracanthos), ostorfa (Celtis), kocsányos tölgy (Quercus robur), fűzfafajok (Salix), a nyárfafajok (Populus) közül fekete nyár (Populus nigra) és fehér nyár, fekete dió (Juglans nigra), császárfa (Paulovnia tomentosa), valamint örökzöldek: virginiai boróka (Juniperus virginiana), andalúziai jegenyefenyő (Abies pinsapo), európai vörösfenyő (Larix decidua), tiszafa (Taxus baccata) és tuja (Thuja).

 

A kastély parkja műholdas képen:

 

Kép(Googlr Earth)

 

Kép

 

Kép

Kép

 

Kép

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

 

Kép

 

Kép

Kép

 

Kép

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

 

Kép

 

Kép

 

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

 

Kép

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.