Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vérteskozma 30km - 2009.05.03.

2009.05.08

 

Nagy Ferenc (nafe) túratársunk leírását olvashatjátok e rendezvényről:

 

GPS-el mért távolság: 31,3 km (Gesztesi-várral és a Zsigmond-kővel együtt: 32,4 km); barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 930 m (Gesztesi-várral és a Zsigmond-kővel együtt: 1020 m).
Szokásomtól eltérően nem terveztem korai indulást, az előző napi túra és egy esti baráti összejövetel miatt. Ezen baráti összejövetel következményeként felejtősnek láttam a montis indulást is, mivel nem szerettem volna az első emelkedőn viszontlátni a reggelimet. Szerencsére mindössze annyi következménye lett az előző napnak, hogy fokozottan izzadtam az emelkedőkön, másként nagyon jólesett a túra.

A rendezők kérésének megfelelően, lent az erdészeti út elágazása előtt leparkoltam, s irány a turistaház. Mire odaértem, legalább megvolt a bemelegítés. A nevezésen gyorsan átestem, megnéztem a térképet, nyugtáztam, hogy az eleje ismerős, s nekivágtam a teljesítésnek. Alaposabb nézegetés után kiderült, csak a zöld-sárga elágazástól, a gesztesi-vári parkolóig terjedő szakaszon nem jártam még, a többin már igen.

Meglepő a számomra, de egy fiatal párt, és a pontőrök jó részét leszámítva, nem találkoztam ismerőssel.
A Meszes-völgyben vezető zöld sáv szakaszt most teljesítettem először gyalog. Eddig, csak montiztam rajta. Mennyivel könnyebb gyalog! A zöld-sárga első elágazásánál az előttem haladó páros, szépen irányba vette Csákvárt. Utánuk szóltam, visszafordultak. Nem tudom miért, de az a zöld-sárga elágazás, másokat is megtréfált, mert az utánam jövő csoport is elnézte, pedig jók a jelzések és a térkép is OK. Folytattam a kaptatót.

Elkezdett fájni a lábam, úgy tűnt, gond van a zoknival. Alig vártam, hogy olyan helyre érjek, ahol le tudok ülni, megnézni. Ez az első ellenőrző ponton érkezett el. Csak simán a zokni kezdte el ledörzsölni a bőrt. Ragtapasz természetesen a biciklis hátizsákban. Más nem lévén, tettem rá bőven curiosa gélt, hátha jó lesz. Kicsit lazábbra kötöttem a cipőfűzőt is. Mindössze a Vitányvár után, a fűző újrakötésekor éreztem egy kicsit a sarkam, mert túl szorosra kötöttem. Meglazítva, már semmi baj sem volt.

Pecsételés után továbbindultam. Kellemes lefelé vezető „séta” jött. A vérteskozmai aszfaltút keresztezése előtt, látom ám, mindenki továbbmegy a jó kis széles úton, holott a jelzés balra fordult, egy régen járt útra. Irány a jelzésen. Az aszfalt után, kissé poros, később füvessé váló széles úton ballagtam tovább. Egy rövid szakaszon szép kilátás nyílt Vérteskozma irányába. Igazán kellemes szép erdei úton értük el az országos kék jelzés keresztezésnél található ellenőrző pontot. Müzliszelet és pecsételés után, az OKT-n folytattam. Majdnem Várgesztesig széles jó minőségű földúton vezet a jelzés, de az utolsó néhány száz méteren bevitt egy vízmosta keskeny köves útra. Természetesen, hol másutt, ha nem itt értek utol biciklisek. Zajt hallok, hátranézek, látom dönget mögöttem ezerrel lefelé a single track-en. Gyorsan félreálltam. Ballagok tovább. Valami gyanús lett hátranézek, hát jön a következő bringás, bár ő igen csak lassan, óvatosan ereszti lefelé. Alig ment el mellettem, a következő kanyarban fel is dőlt, mint a bambis üveg. Mindketten megköszönték, hogy félreálltam. Én viszont kértem, őket, hogy a gyalogosok utolérésekor ugyanúgy szóljanak, mint montimaratonokon. Ott a gyorsabb kerékpáros, az előzés előtt hangosan szól, hogy a másikat melyik oldalon fogja kikerülni (Jobbról megyek!...). Jó lenne, ha itt is tartanák magukat ehhez a szokáshoz, mivel itt a megközelítési sebesség nagyobb, a gyalogos túrázók sem szokták meg igazán a montisokat, s sokszor igen rövid a kitérésre az idő. Lefelé nyugodtan lehet legalább 4 m/s-os megközelítési sebességgel számolni, ami azt jelenti, ha csak 20 m-ről veszem észre a biciklist, van 5 másodpercem a felismerésre, a döntésre, melyik oldalra térek ki, s magára a félreállásra. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a gyalogtúrázó a kerékpár észleltekor megáll, akkor a megközelítési sebesség 6 m/s-re nő, az idő pedig 5 s-ról 3-ra csökken. Bizony ez elég kevés, az esetleges baleset megelőzésre. Fölfelé sokkal kisebb a megközelítési sebesség, ahol viszont a kerékpáros kényszerülhet leszállni, s tolni az emelkedő tetejéig a kerót, ha le kell térnie az optimális nyomvonalról. Olyan meredek emelkedőn, amelyiken ki kell ülni a nyereg elejére, már nem igazán szokott sikerülni a felszállás. De ne ragozzuk tovább a dolgot.

Megérkeztem a vár alatti aszfaltút kereszteződéshez, ahol megkaptam a következő pecsétet. Az időjárás szép tiszta, időm van, tehát irány a vár. Eddig vagy köd volt amikor erre jártam, vagy a szűk szintidő miatt nem mentem fel. Gyönyörű a panoráma a várfalról. Lefelé menet újra elhaladtam az ellenőrző pont mellett. A faluból kiérve, jó meredek emelkedő várt ránk. Itt következett a második kitérőm. Ezúttal a Zsigmond-kőre mentem fel, ahonnan szintén pazar a kilátás. Gyerünk tovább, a jó meredek, keskeny ösvényen. Volt aki itt keskeny gumis, alaposan felmálházott túra kerékpárt tolt fel. Nem irigyeltem. Ezután, megint csak kényelmes utak következtek a Mátyás-kútig. Tanulva a tavalyi tatabányai túrából, most nagyon figyeltem, merre megy a kék jelzés. Meg is lett. Újabb pecsét, újabb kaptató. Miután fölértem az emelkedőn, újra kényelmes ösvény következett. Sajnos a Szarvas-kút környéke igen szemetes. Mivel könnyen megközelíthető ezért sok a „turista”. Kivételesen csordogált a víz a forrásból.

Az aszfaltút keresztezése után, is maradtam a kék jelzésen, amelyről csak a Vitányvár tövében tértem „le” az ellenőrző ponthoz. Fönt a várudvaron megkaptam a pecsétet egy csoki kíséretében. Meglepetésemre, a várudvaron biciklisek sütöttek szalonnát. Jókora „elvetemültség” kell a bringák fölkínlódásához.

Jó kis hullámvasutazást követően begyűjtöttem a körtvélyespusztai pecsétet is. A pontőrök kisfia komolyan felfegyverkezve fogadta a túrázókat, s a tűző nap ellen is megfelelően felkészült néhány lapulevéllel. A kék keresztjelzésen igen szép utak látszanak a fenyvesben. Egyszer biciklivel meg kéne néznem őket. Egy fiatalos szélén becsatlakoztunk a piros jelzésre. Elvileg itt a a két jelzés együtt megy, viszont a piros felújításakor a másiké elmaradt, sőt helyenként le is festették, gondolom lealapozták, de a jelzés felfestése valahogy elfelejtődött. Amikor a Szép Ilonka-forrás előtt elértük a zöld sávot, az előttem haladóknak gondot jelentett a tájékozódás. Csak jobbra látszott egy zöld jelzés, balra csak piros. A turista térképet elővéve egyértelmű volt, balra kell továbbmenni. Egészen a következő jelzés elágazásig nem volt egyetlen zöld jelzés sem (100-200 m), ugyancsak a piros jelzés felújításának köszönhetően. Ettől kezdve csaknem végig a zöldön talpaltam. A Sárkánylyuk-völgy egész kellemes. Ennek vége felé egy, két 5-7 éves forma kis gyerekkel túrázó családot értem utol, bár nem túl könnyen. Az egyik kislány éppen az apuka nyakában ülve panamázott, a másik viszont még nagyon virgoncan futkározott a megtett bő 15 km ellenére. Otthon a képek megnézésekor jöttem rá: amikor reggel a nevezés után elindultam, lent a parkoló autóknál jöttek szembe velem, tehát egy bő félórával biztos később kezdték a túrát mint én.

Hamarosan az utolsó ellenőrző ponton voltam. Megérkezett egy kutyás csoport is, ahol a kutya ki tudja miért, de olyan kíváncsi volt a Hirczy-emlékre, hogy a kislány és anyukája közé furakodott be nagy lendülettel, amivel a kislányt meg is ijesztette egy picit.

Kicsit figyelmetlenül néztem meg a nevezési lapot, s úgy gondoltam, most már végig aszfalt következik. Tévedtem. A falu traverzén kitett jelzések jobbra „leirányítottak” az útról. Rövid, de annál meredekebb kaptatóval be is értünk a falu főutcájába, amin vagy 100 m megtételével megérkeztünk a turistaházhoz.

Igazolás, emléklap és kitűző megkapása után megettem néhány hagymás zsíros kenyeret, ittam egy kis szörpöt, s kellemesen elfáradva hazafelé vettem az irányt.

Szép időben, nagyon kellemes, helyenként látványos túrán vettem részt. A túra útvonala, a Vérteskozma – Várgesztes szakaszt leszámítva megegyezett a Tatabánya 30 tt-vel. Egy pontot leszámítva, a tájékozódás sem jelentett gondot. Nagyon jónak tartom, hogy lehetett montival is indulni, hiszen a Kozma túrák óta nem volt ilyen lehetőség a Vértesben. 31 km-en bő 900 m szint, nem is olyan könnyű kerékpárral. Ilyen átlagos meredekségű volt a Kőszeg montimaraton rövid távja, amelyet úgy hirdettek, hogy az Magyarország legtöbb szintet tartalmazó hobbi távja.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes, nyomdában készült térképes igazolólap, emléklap, kitűző, a második EP-n müzliszelet, a Vitányvárban Sport szelet, az első és a mátyás-kúti EP kivételével ásványvíz, a célban zsíros-, margarinos- lekváros kenyér, hagyma, szörp és termoszban kávé várta a túrázókat.

 

Kép

 

Kép

 

Kép

Kép

Kép

 

Kép

 

Kép

Kép

Kép

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

 

 

Kép

 

Kép

 

Kép

Kép

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

Kép

Kép

Kép

 

Kép

 

Kép

 

Kép

Kép

 

Kép

Kép

Kép

Kép

 

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

 

Kép

Kép

 

Kép

 

 

Kép

 

Kép

Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.